Eddig titokban tartottam, hogy új telefonom van, de csak azért, mert lefoglalt, és nem volt időm blogolni róla. Pedig már másfél hónapja megvan, akkor ment tönkre hipp-hopp az előző telefonom. Most nem tudok berakni róla képet, mert a fényképezőgépemben nincs szufla, ha pedig a telefonnal akartam volna lefényképezni a telefon elejét, akkor két tükör is kellett volna. (Az is vicces lenne egyébként, ha videotelefonálnék vele, mert vagy én nem látnám a partnerem képét, vagy ő látná csak azt, ami a telefonom háta mögött van.) Na,
itt van a gyári adatsor képpel, itt pedig egy screenshot verziószámmal:
Az első program, amit telepítettem rá, a Python volt. Nem értem, miért kell ennek említésére négyzetet rajzolni a levegőbe. Ha egyáltalán négyzet volt... :-) Pythont egyelőre nem használtam komolyan, de ha azt nézzük, hogy az alternatívája a
Symbian C++, akkor nem kell aggódnia.
Ja, hogy miért is ez a telefon? A legfontosabb az operációs rendszer volt, a többi jellemző már csak a hasonló telefonok közötti választást segítette. Ez a telefon (melyre inkább számítógépként tekintek) pont azt tudja, ami nekem kell, kellően új szoftvere van kellően gyors processzorral, fölösleges hardver pedig nem nagyon van benne. Ha lehetett volna kamera nélküli változatot kapni, akkor lehet, hogy azt veszek, mert minden E51-tulajdonos tudja, hogy ezt a kamerát nem fényképezésre tervezték, hanem csak hogy legyen. Bár jól el tudunk vele MMS-ezni. (Szigtitkos: még augusztus 12-én érkezett egy MMS, amikor még nem volt engedélyezve az MMS fogadásom. Ezt most már sosem fogom tudni megnézni, mert T-Mobile szerint az MMS fogadás aktiválásakor törölték az összes weboldalról megnézhető MMS-emet.)
Mint ismert, a Symbian + S60 kezelőfelület a mobilvírusok Mekkája. Igaz, hogy a Symbian 9.x felrúgott minden kompatibilitást a korábbi változatokkal, így a régi vírusok sem futnak, de láttam én már karón varjút. Vagy legalábbis nem eszik olyan forrón a kását. Azért távolról nem igazán látni, hogy milyen oprendszerem van, ezért már az első héten sikerült (inkompatibilis)
vírust kapnom bluetooth-on keresztül. Azóta csak spamet kapok a folyamatosan bekapcsolt bluetooth-omra, konkrétan augusztus 25-én ajánlót az augusztus 20-i Red Bull Air Race rendezvényre (4 fájl 1 jóváhagyásra), volt aztán egy Don Pepe kép, és kétszer Ferenc körúti Subway. Kellene egy wormtrap, mert nem biztos, hogy mindig észreveszem, ha valami érkezni akar bluetooth-on, és ha nem nyomok okét, akkor lemaradok róla.
Akartam bluetooth-on keresztül internetezni is, de ez sehogy nem jött össze. Telepítettem a GNUBox-ot, létrehoztam kapcsolatot, de mindig azt írta, hogy "A funkció nem használható." Kivéve, amikor átállítottam a telefon nyelvét angolra. Pedig a "Test comm channell" jól működött, és még a számítógépem által küldött PPP krikszkrakszot is láttam. Mindegy, most már van wifim, és tudok vele internetezni, még a villamosmegállóban is, de erről majd máskor blogolok.
Egy dolog van, amit nem tud ez a telefon. Nem tudja számolni a napokat. Ma például nem váltott át a dátum szombatról vasárnapra. Vagy még az is lehet, hogy átváltott, csak miután kikapcsoltam, aztán reggel (délben) újra be, akkor megint tegnap volt rajta.
Itt azt írják, hogy a munkanapokra beállított ébresztésemmel van kapcsolatban a jelenség.